A Szentírás saját írói által
A Házasság
Meghatározás:
A házasság egy nő és egy férfi közötti szerződést jelenti amiben mindkét fél elhatározza, hogy jóban rosszban együtt fognak élni mint férj és feleség addig míg a halál el nem választja őket, magukra válalván ezáltal a házasság felelőségét. A házassági szerződés elkötelezi a férfit hogy támogassa és segítse feleségét és gyerekeit, bisztosítson nekik egy othont, tanítsa és nevelje kicsinyeit és vedelmezze családját. A nő kötelessége pedig az, hogy kövesse férjét és úgy jarjon el, hogy boldogságot szerezzen neki és érdekeit szolgálja.
Ugyanakkor vigyázzon a gyerekeire és a házára.
Eredet
Jehova Isten által lett létrehozva az Éden kertbe Ádám és Éva számára – I Mózes 1:27,28 / 2:22-24.
1 Mózes 1:27 “27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.”
1 Mózes 1:28 “28 Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!”
1 Mózes 2:22-24 “22 Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez.
23 Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.
24 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.”
Keresztények számára a házasság egy helyes eljárás
1 Korinthus 7:9 “9 Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni.”
1 Korinthus 7:28 “28 De ha megnősülsz, nem vétkezel, és ha férjhez megy a hajadon, nem vétkezik. Az ilyeneknek azonban gyötrelmük lesz a testben, én pedig szeretnélek ettől megkímélni titeket.”
1 Korinthus 7:36 “36 Ha pedig valaki azt gondolja, hogy tisztességtelenül bánik hajadon leányával, ha eljár felette az idő, és mégis hajadon marad, tegye meg, amit akar, nem vétkezik: adja férjhez.”
Zsidók 13:4 “4 Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.”
1 Korinthus 9:5 “5 Nincs-e szabadságunk arra, hogy keresztyén feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol, meg az Úr testvérei és Kéfás?”
Máté 8:14 “Jézus meggyógyítja Péter anyósát
14 Amikor Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas.”
Apostolok cselekedetei 21:8 “8 Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk.”
Apostolok cselekedetei 21:9 “9 Neki volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak.”
3 Mózes 21:10 “10 Aki főpap lett testvérei között azzal, hogy fejére öntötték a fölkenő olajat és felavatták, amikor a szent ruhákba öltöztették, ne hagyja gondozatlanul a haját, ne tépje meg a ruháját,”
3 Mózes 21:13 “13 Hajadont vegyen feleségül.”
A többnejűség tiltva van a keresztények számára
1 Timóteus 3:2-4 “2 Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas;
3 nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár;
4 olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli.”
1 Timóteus 3:12 “12 A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik.”
A keresztények csak keresztényekkel szabad házasodjanak
1 Korinthus 7:39 “39 Az asszonyt törvény köti, amíg él a férje, de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet ahhoz, akihez akar, de csak az Úrban.”
5 Mózes 7:3 “3 Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül.”
5 Mózes 7:4 “4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.”
Bírák 14:3 “3 De apja és anyja ezt felelte neki: Hát nincs feleségnek való a rokon leányok közt, vagy egész népemben, hogy a körülmetéletlen filiszteusok közül akarsz feleséget venni? De Sámson így felelt apjának: Őt vedd el nekem, mert csak ő tetszik nekem!”
1 Mózes 26:34 “34 Amikor Ézsau negyvenéves volt, feleségül vette Juditot, a hettita Beéri leányát, és Boszmatot, a hettita Élón leányát.”
1 Mózes 26:35 “35 Ezek keserítették meg Izsák és Rebeka lelkét.”
2 Korinthus 6:14 “Krisztus vagy Beliál
14 Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?”
1 Királyok 11:1-9 “Salamon bálványozása
11 Salamon király sok idegen asszonyt szeretett a fáraó leányán kívül, móábiakat, ammóniakat, edómiakat, szidóniakat és hettitákat,
2 olyan népekből valókat, amelyekről ezt mondta az Úr Izráel fiainak: Ne keveredjetek közéjük, és ők se keveredjenek közétek, mert az ő isteneikhez hajlítják szíveteket! Ezekhez ragaszkodott Salamon szerelemmel.
3 Volt neki hétszáz főrangú és háromszáz másodrangú felesége. Feleségei elhajlították a szívét.
4 Így történt, hogy Salamonnak a szívét vénségére más istenekhez hajlították feleségei, és szíve nem volt teljesen Istenéé, az Úré, mint volt apjának, Dávidnak a szíve.
5 Mert Salamon Astóretet, a szidóniak istenét és Milkómot, az ammóniak bálványát követte.
6 Így olyan dolgot tett Salamon, amit rossznak lát az Úr, és nem követte olyan tökéletesen az Urat, mint apja, Dávid.
7 Akkor épített Salamon áldozóhalmot a Jeruzsálemmel szemben levő hegyen Kemósnak, a móábiak bálványának és Moloknak, az ammóniak bálványának.
8 Így tett Salamon a többi idegen asszonya kedvéért is, akik a maguk isteneinek tömjéneztek és áldoztak.
9 Megharagudott azért az Úr Salamonra, mivel elhajolt szíve az Úrtól, Izráel Istenétől, aki kétszer is megjelent neki,”
A nőtlen keresztények több időt tudnak fordítani Isten munkájára
1 Korinthus 7:32-34 “32 Azt szeretném, hogy gond ne terheljen titeket. Aki nőtlen, az az Úr dolgaival törődik: hogyan legyen tetszésére az Úrnak.
33 Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének;
34 ezért élete megosztott. A nem férjes asszony és a hajadon az Úr dolgaival törődik, hogy szent legyen testében is, lelkében is, aki pedig férjhez ment, a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a férjének.”
Máté 19:11 “11 Ő azonban így válaszolt: „Nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott.”
Máté 19:12 “12 Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek, és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké, és vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná, a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!”
A házas keresztényeknek úgy kell maradniok
1 Korinthus 7:10-16 “10 A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől.
11 Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki a férjével. A férfi se bocsássa el a feleségét.
12 A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el.
13 És ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét.
14 Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek.
15 Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk.
16 Mert mit tudod te, asszony, vajon megmentheted-e a férjedet? Vagy mit tudod te, férfi, vajon megmentheted-e a feleségedet?”
Máté 19:4-6 “4 Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?”
5 Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.
6 Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.”
1 Korinthus 7:15 “15 Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk.”
A halál feloldja a házassági szerződést
1 Korinthus 7:39 “39 Az asszonyt törvény köti, amíg él a férje, de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet ahhoz, akihez akar, de csak az Úrban.”
Róma 7:2 “2 Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint; de ha meghal a férfi, akkor fel van mentve a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte.”
Róma 7:3 “3 Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek számít, ha más férfié lesz, de ha meghalt a férje, megszabadul a törvényes kötöttségtől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz.”
Keresztény okok a válásra
Máté 5:31 “31 „Megmondatott ez is: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet.”
Máté 5:32 “32 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”
Máté 19:8 “8 Jézus így válaszolt nekik: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt.”
Máté 19:9 “9 Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.”
Márk 10:11 “11 Ő ezt mondta nekik: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el feleségül, házasságtörést követ el ellene;”
Márk 10:12 “12 és ha az asszony bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el.”
Lukács 16:18 “18 Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.”
Nem helyes eltiltani a házasságot
1 Timóteus 4:1-3 “Isten minden teremtménye jó
4 A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak;
2 és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.
3 Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői.”
A keresztény férj kötelességei
1 Korinthus 11:3 “3 Szeretném, ha tudnátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten.”
Efezus 5:22-33 “22 Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak;
23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is.
24 De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben.
25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte,
26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje,
27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.
28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.
29 Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat,
30 minthogy tagjai vagyunk testének.
31 „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.”
32 Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.
33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.”
A keresztény feleség kötelességei
1 Péter 3:1-7 “A házastársak becsüljék meg egymást
3 Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket,
2 felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre.
3 Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése,
4 hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.
5 Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek,
6 ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől.
7 És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.”
Kolossé 3:18 “A keresztyén család
18 Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban.”
Kolossé 3:19 “19 Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák.”
A keresztény gyerekek előnyös helyzetben állnak
1 Korinthus 7:14 “14 Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek.”
Apostolok cselekedetei 2:39 “39 Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”
A gyerekek szót kell fogadjanak a keresztény szülőknek
Efezus 6:1-3 “Szülők és gyermekek intése
6 Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes.
2 „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik,
3 mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.”
Titusz 1:6 “6 ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek.”
1 Timóteus 3:4 “4 olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli.”
1 Timóteus 3:5 “5 Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára?”
1 Timóteus 3:12 “12 A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik.”
Kolossé 3:20 “20 Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban.”
Kolossé 3:21 “21 Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.”
Példabeszédek 6:20-23 “A házasságtörő saját vesztébe rohan
20 Őrizd meg, fiam, apád parancsát, és ne hagyd el anyád tanítását!
21 Kösd mindenkor a szívedre, hordozd a nyakadra fűzve!
22 Jártodban vezessen, fektedben őrizzen, és ha felébredsz, irányítsa gondolataidat!
23 Mert lámpás a parancs, világosság a tanítás, az élet útja a figyelmeztető intés.”
Zsidók 12:9-11 “9 Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk?
10 Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk.
11 Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.”
A szülők kötelessége a gyermekek kiképzése
Példabeszédek 22:6 “6 Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.”
5 Mózes 6:6 “6 Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked.”
5 Mózes 6:7 “7 Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!”
Példabeszédek 23:13 “13 Ne sajnáld megfenyíteni a gyermeket, nem hal bele, ha megvered bottal.”
Példabeszédek 23:14 “14 Te csak bottal vered meg, de lelkét a holtak hazájától mented meg.”
2 Timóteus 1:5 “5 Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.”
Apostolok cselekedetei 16:1 “Pál Derbében és Lisztrában
16 Így jutott el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia,”
Példabeszédek 22:15 “15 A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle.”
Lukács 18:16 “16 Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.”
Példabeszédek 29:19 “19 Puszta szóból nem okul a szolga, még ha megérti, akkor sem ad rá semmit.”
Példabeszédek 29:21 “21 Aki gyermekkorától fogva kényezteti szolgáját, a végén nem bír vele.”
A gyerekek részt kell vegyenek a gyülekezetekben.
Máté 14:21 “21 Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.”
5 Mózes 31:12 “12 Gyűjtsd össze a népet, a férfiakat, a nőket és a gyermekeket, meg a lakóhelyeiden élő jövevényeket, hogy hallják meg, és tanulják meg, és féljék Isteneteket, az Urat, megtartván és teljesítvén ennek a törvénynek minden igéjét.”
5 Mózes 31:13 “13 Fiaik is, akik még nem ismerik, hallgassák meg, és tanulják meg, hogy féljék Istenüket, az Urat mindenkor, amíg csak éltek azon a földön, ahová most átkeltek a Jordánon, hogy azt birtokba vegyétek.”
Nehémiás 8:2 “2 A hetedik hónap első napján tehát odavitte Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, amely olyan férfiakból és nőkből állt, akik mindnyájan meg tudták érteni a hallottakat.”
Nehémiás 8:3 “3 Fölolvasta azt a Vízi-kapu előtt levő téren virradattól délig, azok előtt a férfiak és nők előtt, akik meg tudták azt érteni. Az egész nép figyelemmel hallgatta a törvénykönyvet.”
Nehémiás 8:7 “7 Jésúa, Báni, Sérébjá, Jámín, Akkúb, Sabbetaj, Hódijjá, Maaszéjá, Kelítá, Azarjá, Józábád, Hánán, Pelájá és a léviták magyarázták a népnek a törvényt, miközben a nép a helyén állt.”
Nehémiás 8:8 “8 Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.”
A gyerekek által elkövetett komoly vétkek hirdetik a végidejét, halálban végződnek.
2 Timóteus 3:1-5 “Az utolsó idők ámítói
3 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek.
2 Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek;
3 szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók,
4 árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent.
5 Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől.”
Ezékiel 9:5 “5 A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára: Menjetek utána végig a városon, és öldököljetek, ne szánakozzatok, és ne legyetek könyörületesek!”
Ezékiel 9:6 “6 Gyilkoljátok az öreget, az ifjat és a szüzet, a gyermekeket és az asszonyokat, hadd pusztuljanak! De azokhoz az emberekhez ne nyúljatok, akiken jel van! Az én szentélyemnél kezdjétek el! Elkezdték tehát az öregeken, akik a templom előtt voltak.”
Ezékiel 9:10 “10 Azért én sem szánakozom, és nem leszek könyörületes: fejükre olvasom tetteiket.”
Róma 1:28-32 “28 És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik.
29 Ezért tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, viszálykodással, álnoksággal, rosszindulattal; besúgók,
30 rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek,
31 kíméletlenek, szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok.
32 Ők ugyan megismerték Istennek azt az elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nem csak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek.”
© Minden jog fenntartva