Az Evolució

 

Meghatározás

 

Az a tanítás, miszerint az élet spontán módon jött létre, és hogy az élet magasabb formái az alacsonyabb organizmusok fokozatos megváltozása révén alakultak ki. Az evolúció szerint nincs teremtő.

 

Tagadja a Biblia nagy központi elvét – a Mindenható Isten létezését

 

Zsoltárok 14:1 “14 A karmesternek: Dávidé. Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten! Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót.”

Zsoltárok 10:4 “4 Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata.”

Róma 1:19-21 “19 Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra.

20 Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük,

21 hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.”

Zsoltárok 19:1 “19 A karmesternek: Dávid zsoltára.”

Zsoltárok 8:3, 4 “3 Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót.

4 Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél,”

Az élet létezett az anyagi világ letezése előtt maga Jehova Istenben

 

1 Timóteus 1:17 “17 Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”

Zsoltárok 90:2 “2 Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó, Isten!”

Jeremiás 10:10 “10 De az Úr az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király! Háborgásától megrendül a föld, nem bírják el bosszús haragját a népek.”

Isten teremtésének első munkája életet kapott; Nem volt egy kísérleti modell, hanem felülmulta a többi teremtményeket

 

Jelenések 3:14 “14 „A laodíceai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete:”

Példabeszédek 8:22, 23 “22 Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen.

23 Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt.”

Az anyag és az összes élő dolog Jehova kreatív erejének eredménye amit fia révén valósít meg.

 

1 Mózes 1:1 “1 Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.”

Zsidók 11:3 “3 Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.”

Jelenések 4:11 “11 „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett”.

János 1:1-3 “1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

2 Ő kezdetben az Istennél volt.

3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.”

Kolossé 1:16 “16 Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.”

Ézsaiás 40:26 “26 Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat. Olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mert hiányozni.”

Ézsaiás 42:5 “5 Ezt mondja az Úristen, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és növényt sarjasztott, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak:”

Ézsaiás 45:12, 18 “12 Én alkottam a földet, és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő.

18 Ezt mondja az Úr, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az Úr, nincs más!”

Apostolok cselekedetei 17:25, 26, 28, 29 “25 nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.

26 Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait,

28 mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.

29 Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség.”

Márk 13:19 “19 mert azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz;”

Jelenések 10:6 “6 és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a rajta levőket, a tengert és a benne levőket, hogy nem lesz többé idő,”

Nem történik fejlődés egyik fajbol a másikba

 

1 Mózes 1:11,12, 21, 24, 25 “11 Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt.

12 Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó.

21 És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta madarakat. És látta Isten, hogy ez jó.

24 Azután ezt mondta Isten: Hozzon létre a föld különféle fajta élőlényeket: különféle fajta barmokat, csúszómászókat és egyéb földi állatokat. És úgy történt.

25 Megalkotta Isten a különféle fajta földi állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó.”

Jakab 3:12 “12 Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet!”

Máté 7:16 “16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?”

1 Korinthus 15:39 “39 Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké.”

3 Mózes 11:13-22, 29 “13 A madarak közül ezeket tartsátok utálatosnak, és meg ne egyétek, mert utálatosak: a sas, a keselyű és a halászsas,

14 a sólyom és a héjafélék,

15 minden fajta holló,

16 a strucc, a bagoly, a sirály és a karvalyfélék,

17 a kuvik, a vöcsök és a fülesbagoly,

18 a bölömbika, a pelikán és a dögkeselyű,

19 a gólya és a szarkafélék, a búbos banka és a denevér.

20 Utálatos legyen minden négy lábon járó szárnyas rovar.

21 Csak azt ehetitek meg az összes négylábú szárnyas rovar közül, amelyiknek a lábain felül lábszárai is vannak, hogy szökdécselhessen velük a földön.

22 Ezeket ehetitek meg közülük: a vándorsáskafajtát, a kövisáskafajtát, a szöcskeféléket és a marokkói sáskafajtát.

29 A földön csúszó és mászó állatok közül ezek a tisztátalanok: a menyét, az egér és a gyíkfélék;”

A test minden szervének van egy meghatározott szerepe, közvetlenül az első emberben jött létre, és öröklött

 

Zsoltárok 139:16 “16 Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.”

Példabeszédek 20:12 “12 A halló fület és a látó szemet egyaránt az Úr alkotta.”

Zsoltárok 94:9 “9 Aki a fület alkotta, az ne hallana? Aki a szemet formálta, az ne látna?”

A növény- és fafajták közvetlenül létrehozott magvakból nőttek ki

 

1 Mózes 1:11, 12 “11 Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt.

12 Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó.”

Minden élőlényt azért alakítottak ki, hogy integrálódjon környezetében, és ne fejlődjön a környezethez képest

 

1 Mózes 1:20, 24 “20 Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt.

24 Azután ezt mondta Isten: Hozzon létre a föld különféle fajta élőlényeket: különféle fajta barmokat, csúszómászókat és egyéb földi állatokat. És úgy történt.”

A harmónia és az egyensúly a természetben, valamint a környezet által az élet fenttartására biztosított élelem egy felsőbrendű Teremtő munkája

 

Máté 6:26-29 “26 Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?

27 Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?

28 Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak,

29 de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.”

Jób 38:39, 41 “39 Tudsz-e a nőstény oroszlánnak zsákmányt ejteni, ki tudod-e elégíteni az oroszlánkölykök éhségét,

41 Ki szerez eledelt a hollónak, amikor fiókái Istenhez kiáltanak, és kóvályognak, mert nincs mit enniük?”

1 Mózes 2:9 “9 Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.”

Zsoltárok 65:9 “9 Ezért félnek jeleidtől még a föld határain lakók is. Kelet és nyugat tájait ujjongásra indítod.”

A korlátozott élettartam az alacsonyabb rendű teremtmények vagyis az állatoknál található, mivel nálluk nem tudatosul  haláltól valo félelem

 

Jób 39:13-17, 19, 22 “13 A struccmadár vígan verdes szárnyával, nem gólyaszárny és toll az!

14 A földön hagyja tojásait, és a porban költeti ki.

15 Elfelejti, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja.

16 Fiaihoz oly mostoha, mintha nem is az övéi volnának. Nem retteg attól, hogy kárba vész fáradsága.

17 Mert Isten megtagadta tőle a bölcsességet, nem részesítette értelemben.

19 Te adsz-e erőt a lónak, te ruházod-e fel a nyakát sörénnyel?

22 Neveti a rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől.”

Az ember a Föld legmasabb rendű teremtménye

1 Mózes 1:26-28 “26 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.

27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

28 Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!”

Az ember sokkal magasabb szinten áll mint az állatok, nem rokon velük; Az az ember, aki velük egyenlő szintre süjjed, vagy velük keveri a magját, utálatos Isten előtt

3 Mózes 18:23, 24 “23 Semmiféle állattal ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele. És asszony se álljon meg állat előtt, hogy párosodjék vele. Förtelem az.

24 Ne tegyétek magatokat tisztátalanná mindezekkel, mert azok a népek tették magukat mindezekkel tisztátalanná, amelyeket kiűzök előletek.”

3 Mózes 20:15, 16 “15 Ha valaki állattal közösül, halállal lakoljon, és az állatot is öljétek meg!

16 Ha egy asszony bármiféle állathoz megy, hogy párosodjék vele, öld meg az asszonyt is meg az állatot is! Halállal lakoljanak, vérük rajtuk.”

Az ember tökéletesnek lett teremtve, hogy örökké éljen

 

1 Mózes 1:27, 28, 31 “27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

28 Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!

31 És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.”

5 Mózes 32:4 “4 Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő.”

1 Mózes 5:5, 20, 27; 9:29 “5 Ádám teljes életkora tehát kilencszázharminc év volt, amikor meghalt.

20 Jered teljes életkora tehát kilencszázhatvankét év volt, amikor meghalt.

27 Metúselah teljes életkora tehát kilencszázhatvankilenc év volt, amikor meghalt.

29 Nóé teljes életkora kilencszázötven év volt, amikor meghalt.”

Csak egyetlen emberi párt teremtett Isten

Apostolok cselekedetei 17:26 “26 Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait,”

1 Mózes 3:20 “20 Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek.”

1 Mózes 5:4 “4 Sét születése után Ádám nyolcszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat.”

Az emberiség sorában nincs evolució

 

1 Mózes 5:3 “3 Ádám százharminc éves volt, amikor fiút nemzett, magához hasonlót, a maga képmására, és elnevezte Sétnek.”

Az embernek a nyelv használatának ajándékát Isten adta, nem az evolúció

 

1 Mózes 2:19, 20 “19 Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi.

20 Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.”

Jakab 1:17 “17 minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.”

Az ember inkább romlott, mint fejlődött

5 Mózes 32:5 “5 Elromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis nemzedék ez.”

Prédikátor 7:29 “29 Lásd, csupán arra jöttem rá, hogy Isten az embereket becsületeseknek teremtette, csakhogy ők mindenféle okoskodásokhoz folyamodtak.”

Zsoltárok 90:10 “10 Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.”

A bűn miatt az emberi elme helytelen útra került és halált hozott önmagára

János 17:3 “3 Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”

Jakab 1:14, 15 “14 Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.

15 Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.”

Hóseás 4:6 “6 Elpusztul népem, mert nem ismeri Istent. Mivel te megvetetted ezt az ismeretet, én is megvetlek: nem leszel papom! Nem törődtél Istened tanításával, én sem törődöm fiaiddal.”

A Föld termelése romlott az emberi visszaélések miatt

1 Mózes 13:10 “10 Ekkor Lót körülnézett, és látta, hogy a Jordán egész környéke bővizű föld. Mert mielőtt elpusztította az Úr Sodomát és Gomorát, egészen Cóarig olyan volt az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földje.”

4 Mózes 13:23 “23 Amikor eljutottak az Eskól-völgyig, lemetszettek ott egy szőlővesszőt egyetlen szőlőfürttel, amelyet ketten vittek rúdon. Szedtek gránátalmát és fügét is.”

Jelenések 11:18 “18 Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet.”

Ézsaiás 14:17 “17 Ez az, aki pusztává tette a világot, lerombolta a városokat, és nem engedte haza a foglyokat?”

Zsoltárok 67:6 “6 Magasztaljanak a népek, ó, Isten, magasztaljon minden nép!”

Ádám bűne érinti leszármazottait

 

Máté 7:17, 18 “17 Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem.

18 Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt.”

Máté 12:33 “33 „Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát.”

Jeremiás siralmai 5:7 “7 Atyáink, akik vétkeztek, már nem élnek: nekünk kell hordanunk bűneik terhét.”

Jeremiás 31:29, 30 “29 Abban az időben nem mondják többé, hogy az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle,

30 hanem mindenki a maga bűnéért hal meg: minden embernek a saját foga vásik el, ha egrest eszik.”

Zsoltárok 51:5 “5 Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van.”

A betegségek az emberi test hiányos működésének következményei

 

3 Mózes 21:17-23; 22:23 “17 Így szólj Áronhoz: Ha lesz valaki utódaid közül a későbbi nemzedékekben, akinek testi fogyatkozása lesz, az ne mutassa be áldozatul Istenének a kenyerét.

18 Nem mutathatja be az, akinek testi fogyatkozása van, tehát aki vak, sánta, nyúlszájú, vagy törött végtagú;

19 se törött lábú, se törött kezű ember;

20 vagy aki púpos vagy vézna, vagy hályogos szemű, viszketeges vagy sömörös vagy sérves.

21 Áron pap utódai közül az, akinek testi fogyatkozása van, nem mehet oda tűzáldozatot bemutatni az Úrnak. Mivel testi fogyatkozása van, nem mehet oda, hogy bemutassa Istenének a kenyerét.

22 Istenének a kenyeréből, az igen szentből és a szentből egyaránt ehet.

23 De a kárpithoz nem mehet be, és az oltárhoz nem közeledhet, mert testi fogyatkozása van. Ne gyalázza meg szent helyemet. Én, az Úr, vagyok a megszentelőjük.

23 Torz és csenevész marhát és bárányt önkéntes áldozatul lehet vinni, de mint fogadalmi áldozat nem szerez kegyelmet.”

A betegség és a fogyatékosság nem természetes dolgok

 

1 Mózes 3:16-19 “16 Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.

17 Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben!

18 Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed.

19 Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!”

Máté 8:17 “17 hogy beteljesedjenek az Ézsaiás próféta által mondottak: „Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta.”

Lukács 5:23 “23 Mi könnyebb: ezt mondani: Megbocsáttattak a te bűneid – vagy pedig ezt mondani: Kelj fel és járj?”

A primitiv vad ember teóriáját a vallás hozta létre. Isten szolgái soha nem voltak ilyenek.

 

1 Mózes 6:12 “12 És Isten látta, hogy mennyire megromlott a föld, mert mindenki rossz útra tért a földön.”

Jób 2:3 “3 Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem.”

Jeremiás 2:21 “21 Mint nemes vesszőt ültettelek el, mint igazán valódi magot. Hogyan változtál át idegen szőlőtő vad hajtásává?”

Példabeszédek 28:18 “18 Aki feddhetetlenül él, az segítséget kap, de aki görbe utakon jár, egyszer csak elbukik.”

1 Mózes 6:9-12 “9 Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé.

10 Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet.

11 A föld pedig mind romlottabb lett az Isten előtt, és megtelt a föld erőszakossággal.

12 És Isten látta, hogy mennyire megromlott a föld, mert mindenki rossz útra tért a földön.”

Zsidók 11:1 “11 A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”

Az evolúcionisták és a Biblia közötti ellentét  nem a valódi tudományon alapul, hanem a tudomány téves értelmezésén

 

2 Péter 3:16 “16 szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.”

Kolossé 2:8 “8 Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik.”

1 Timóteus 4:7 “7 A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben.”






© Minden jog fenntartva