A Szentírás saját írói által
A hit
Meghatározás
A hit egy intelektuális felértékelést és megértést jelent ami Isten Igéjét illeti, amire az ember támaszkodik. Az igazi keresztyén hit a bizonyitékok összességére alapozik ami Iehova Istent és az Ő Királyságát illeti, ami Krisztus által és szent apostolai által adattak meg. A hit a régi héber iratokra kell alapozzon, amit Jézus gyakran említ beszédeiben ahoz, hogy hitelesítse szavait és beszédeit, amihez később hozzatevődnek a Görög iratok is, hogy elősegitsék a hit továbbfejlesztését.
Iehova egy igaz Isten.
5 Mózes 7:9 “9 Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az Úr az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át is, azok iránt, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait.”
Hitre van szükség ahoz, hogy Istennel kapcsolatban lehetsünk
Zsidók 11:6 “6 Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.”
Róma 10:13, 14 “13 amint meg van írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.”
14 De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?”
Isten elismerése és egy új világ reménye mind a hiten alapszanak
1 Mózes 15:6 “6 Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.”
Róma 5:1, 2 “5 Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.
2 Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.”
Róma 4:13 “13 Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot.”
A hit egy Istentől kapot ajándék ami Krisztushoz vonza az embereket
Efezus 2:8 “8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;”
János 6:44, 45, 47 “44 Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon.
45 Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Aki az Atyától hallott és tanult, az mind énhozzám jön.
47 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van.”
Az igazi hit Krisztuson alapszik
Zsidók 12:2 “2 Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.”
Kolossé 1:23 “23 Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.”
Apostolok cselekedetei 3:13, 15, 16 “13 Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt.
15 az élet fejedelmét pedig megöltétek. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk.
16 Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.”
1 Timóteus 3:16 “16 Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.”
A Krisztus megváltásában való hit szabadulást és menedéket jelent
Róma 3:24, 25 “24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.
25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte”
1 Péter 1:8, 9 “8 Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek,
9 mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.”
A hitet, mint Istentől kapot ajándékot, az igaz ismeret szerint kell fejleszteni
2 Thesszalonika 1:3 “3 Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön nő, és az egymás iránt való szeretet gazdagodik mindnyájatokban,”
Efezus 4:13 “13 míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,”
Zsidók 6:1 “6 Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek,”
A hit minősége és mennyisége próbákban nyilvánosul meg
Jakab 1:2, 3 “2 Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek,
3 tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.”
1 Péter 1:6, 7 “6 Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között,
7 hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.”
1 Korinthus 10:13 “13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.”
A hitet kell követsék a tettek és a becsület
Jakab 2:17, 26 “17 Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.
26 Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.”
2 Péter 1:5 “5 Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet,”
A hit eltávolítja azokat az akadájokat amik az igaz imádatot akadájozzák
Máté 17:20 “20 Ő így válaszolt: „Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.”
1 Korinthus 13:2 “2 És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.”
1 Timóteus 6:12 “12 Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.”
Zsidók 11:33 “33 Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be,”
A hit legyőzi az ördögöt és a világot
1 Péter 5:9 “9 álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.”
János 5:4 “4 Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett).”
A hit egy egészséges hit kell, hogy legyen
2 Korinthus 13:5 “5 Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.”
Titusz 1:13 “13 Ez a vélemény igaz. Éppen ezért kímélet nélkül fedd őket, hogy egészséges legyen a hitük,”
A hit irányítja egy keresztény életének menetét.
2 Korinthus 5:7 “7 mert hitben járunk, nem látásban.”
Zsidók 10:38; Habakuk 2:4 “38 Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.”
4 Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.”
2 Timóteus 4:7 “7 Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam,”
A hit hiánya az az “akadály és a megkörnyékező bűn”
Zsidók 3:12 “12 Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől.”
Róma 11:20 “20 Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj!”
Zsidók 12:1 “12 Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.”
Máté 13:58 “58 Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.”
Az erős hit pajzsot és védelmet nyujt a gonosz szellemek ellen.
Efezus 6:16 “16 Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.”
1 Thesszalonika 5:8 “8 Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét.”
© Minden jog fenntartva