A Szentírás saját írói által
Az Egek
Meghatározás
1 Királyok 8:27,30 “27 De vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!
30 Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, amikor ezen a helyen imádkoznak. Hallgasd meg lakóhelyeden, a mennyben, hallgasd meg, és bocsáss meg nekik!”
Zsoltárok 11:4 “4 Az Úr ott van szent templomában, az Úr, akinek trónja a mennyben van, lát a szemével, pillantása megvizsgálja az embereket.”
Zsoltárok 14:2 “2 Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent?”
Zsoltárok 33:13 “13 Letekint a mennyből az Úr, és lát minden embert.”
Ézsaiás 66:1 “ Ezt mondja az Úr: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom?”
Zsidók 9:24 “24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.”
2 Korinthus 12:2,4 “2 Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt – hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig.
4 elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania.”
Jelenések 2:7 “7 Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.”
Jób 1:6 “6 Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is.”
Zsidók 8:1 “8 Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben;”
5 Mózes 10:14 “14 Íme, az Úré, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő.”
Jelenések 12:12 “12 Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok: jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van”.
Efezus 1:20,21 “20 munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben,
21 feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is.”
Galata 4:26 ” 26 De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk.”
Jelenések 12:1 “12 Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;”
Ézsaiás 54:1,5,6 “54 Ujjongj, meddő, aki nem szültél, vígan ujjongj! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak! – mondja az Úr.
5 Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek Ura a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak.
6 Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az Úr, és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened:”
Jelenések 9:16 “16 A lovasseregek száma húszezerszer tízezer volt: hallottam a számukat.”
Dániel 7:10 “10 Tűzfolyam fakadt és áradt ki előle. Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvényszék, és könyveket nyitottak fel.”
Zsidók 12:22,23 “22 Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez;
23 az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez;”
2 Péter 2:11 “11 holott még az angyalok sem mondanak ezekre az Úr előtt kárhoztató ítéletet, jóllehet erőben és hatalomban felülmúlják őket.”
2 Királyok 19:35 “35 Azon az éjszakán eljött az Úr angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezer embert. Amikor reggel fölkeltek, mindenfelé csupa holttest volt.”
Ézsaiás 65:17 “17 Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe.”
Jelenések 21:1 “21 És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé.”
2 Péter 3:13 “13 De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.”
Jelenések 21:2 “2 És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve.”
Zsoltárok 19:1 “19 A karmesternek: Dávid zsoltára.”
Krisztus megkoronázása idejében kezdődik és örökké tart.
Jelenések 12:5 “5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,”
Jelenések 11:15 “15 A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: „A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké”.
Ézsaiás 66:22 “22 Mert ahogyan megmarad az új ég és az új föld, amelyet én alkotok – így szól az Úr -, ugyanúgy megmaradnak utódaitok és a nevetek is.”
Zsidók 1:10 “10 „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.”
2 Péter 3:5 “5 Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára.”
Ezékiel 28:14 “14 Fölkent kerúbot adtam melléd, hogy oltalmazzon, Isten szent hegyén voltál, tüzes kövek közt járkáltál.”
1 Mózes 6:4,11 “4 Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is -, óriások éltek a földön. Ők azok a vitézkedők, akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak.
11 A föld pedig mind romlottabb lett az Isten előtt, és megtelt a föld erőszakossággal.”
Júdás 6 “6 Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.”
2 Péter 2:4 “4 Mert az Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig.”
1 Péter 3:19,20 “19 Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak,
20 akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.”
2 Péter 3:6 “6 Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult,”
2 Péter 3:7 “7 a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.”
Efezus 6:12 “12 Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.”
Márk 13:31 “31 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”
Ézsaiás 50:3 “3 Feketébe öltöztetem az eget, és zsákruhát húzok rá.”
Az özönvíz után ujra lett szervezv, viszont Armaghedonban meg fog semmisülni.
Zsidók 1:10.11 “10 „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.
11 Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,”
Jelenések 12:3 “3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;”
Ézsaiás 34:4 “4 Széthull az ég minden serege, összecsavarodik az ég, mint egy tekercs; úgy lehull egész serege, ahogy a levél lehull a szőlőről, ahogy lehull a fügefáról.”
2 Péter 3:10 “10 De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.”
Jelenések 20:11 “11 És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely.”
1 Mózes 1:1 “1 Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.”
1 Mózes 22:17 “17 azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját,”
Ézsaiás 40:12 “12 Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? Ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket, és mérlegserpenyőbe a halmokat?”
Zsoltárok 19:1 “19 A karmesternek: Dávid zsoltára.”
1 Mózes 1:6-8 “6 Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket.
7 Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt.
8 Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap.”
1 Mózes 7:11 “11 Nóé életének hatszázadik évében, a második hónap tizenhetedikén, fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái.”
2 Királyok 2:1, 11 “2 Amikor az Úr föl akarta vinni Illést forgószélben az égbe, Illés és Elizeus elment Gilgálból.
11 Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.”
Lukács 17:24 “24 Mert ahogyan a villám cikázik, és az ég aljától az ég aljáig egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján.”
5 Mózes 1:28 “28 Hova is vonulnánk? Testvéreink elcsüggesztették szívünket, amikor ezt mondták: Nagyobb és szálasabb nálunk az a nép, városaik nagyok, és falaik az égig érnek, sőt még Anák-fiakat is láttunk ott.”
Jelenések 11:12 “12 És hatalmas hangot hallottak a mennyből, amely így szólt a két prófétához: „Jöjjetek fel ide!” És ellenségeik szeme láttára felmentek a felhőben a mennybe.”
Jelenések 8:1 “8 Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben, mintegy fél óráig.”
Jelenések 13:6 “6 és megnyitotta száját káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az ő nevét és sátorát, azokat, akik a mennyben laknak.”
1 Thesszalonika 4:17 “17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.”
Efezus 1:3,4 “3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.
4 Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.”
Efezus 2:6 “6 és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért,”
Jelenések 12:4 “4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.”
Jelenések 6:13 “13 és az ég csillagai lehullottak a földre, ahogyan a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, amikor nagy szél rázza;”
Máté 24:29 “29 „Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.”
2 Korinthus 11:13-15 “13 Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat.
14 Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát.
15 Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz.”
Júdás 12,13 “12 Ezek szennyfoltok szeretetvendégségeiteken, akik szemérmetlenül veletek lakmároznak és hizlalják magukat. Olyanok, mint a szél sodorta, víz nélkül való fellegek, mint az ősz végi gyümölcstelen fák, amelyek gyökerestül kiszakítva kétszer halnak meg;
13 mint a tenger megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák, bolygócsillagok, akikre az örök sötétség homálya vár.”
A „nyitott egek” a szellemi dolgok felismerését jeletik.
Jelenések 4:1 “4 Ezek után láttam, hogy íme, nyitva van egy ajtó a mennyben, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mint egy trombitáét, beszél velem, és így szól: „Jöjj fel ide, és megmutatom neked azokat, amiknek meg kell történniük.”
Márk 1:10 “10 És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb;”
Apostolok cselekedetei 7:56 “56 Ekkor így szólt: „Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”
Jelenések 11:19 “19 És megnyílt az Isten temploma a mennyben, és megjelent templomában az ő szövetségének ládája, és villámlás, zúgás és mennydörgés, földrengés és nagy jégeső támadt.”
© Minden jog fenntartva