A Biblia

 

Meghatározás

 

A Biblia Istennek írott igéje, amelyben kinyilatkozik az emberek iránt, bemutatván celjait és terveit az emberiségnek. Mivel Jehova az alkotója legalább 35 embernek adott ihletet és isnpirációt, hogy megírja. Mainap a Biblia mint egy könyv jelenik meg előttünk, viszont az igazság az, hogy 66 könyv eggyesítéséből áll, amiből 39 héber és arám nyelven volt  megírva és ezáltal eggyüttesen a Héber Iratok nevet viselik, a többi 27 pedig görög nyelven volt megirva és a Görög Keresztény Iratok nevet viselik. A teljes Biblia megírása Krisztus előt 1513-tól Krisztus utan 98, 99 – ig tartott. A magyar BIBLIA szó a görög bibli’a szóból ered és „könyveket vagy könyv tekercseket” jelent.

 

Iehova könyve bemutatja az Ő hatalmát és az Ő csodalatos teremtő erejét.

 

Zsoltárok 19:1  “Az egek hirdetik Isten dicsőségét

19 A karmesternek: Dávid zsoltára.”

Zsoltárok 19:2  “2 Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.”

 

Zsoltárok 111:2-6  “2 Nagyok az ÚR tettei, kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne.

3 Munkája fenséges és ékes, igazsága örökre megmarad.

4 Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az ÚR.

5 Eledelt adott az istenfélőknek, örökké emlékezik szövetségére.

6 Hatalmas tetteit kijelentette népének, nekik adta a pogányok birtokát.”

Róma 1:20  “20 Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük,”

 

Isten munkája nincs teljes mértékben feltárva a Bibliában.

 

Prédikátor 3:11  “11 Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott.”

 

Prédikátor 11:5  “5 Ahogyan nem ismered a szél útját, vagy a csontok formálódását a terhes asszony méhében, éppúgy nem ismered Isten munkáját, aki mindent alkotott.”

 

Jehova bemutatkozik és feltárja terveit nekünk az Ő igéjén keresztűl.

 

2 Timóteus 3:16  “16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;”

 

2 Timóteus 3:17  “17 hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”

 

Róma 15:4  “4 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.”

 

1 Korinthus 10:11  “11 Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.”

 

Róma 16:25   Akinek van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló üzenet szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan maradt,”

 

Róma 16:26   “26 de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére.”

 

Mivel Isten a Biblia igazi írója, személyesen is részt vesz ennek megírásában.

 

2 Mózes 24:12  “Mózes negyven napig a hegyen marad

12 Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat.”

2 Mózes 31:18  “18 Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat.”

 

Nem emberi alkotás

 

2 Péter 1:20  “20 Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból,”

 

2 Péter 1:21   “21 mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.”

 

Apostolok cselekedetei 3:21  “21 Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az Isten öröktől fogva szólt szent prófétái szája által.”

 

Isten minden társadalmi körből felhasznál Istenfélő embereket ennek megírására.

 

Fejedelem

 

2 Mózes 2:10  “10 Amikor felnőtt a gyermek, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta, és elnevezte Mózesnek, mert azt mondta: A vízből húztam ki.”

 

2 Mózes 17:14  “14 Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékezetül egy könyvben, és vésd Józsué emlékezetébe, hogy Amáléknak még az emlékét is eltörlöm az ég alól!”

 

5 Mózes 31:24  “24 Amikor Mózes leírta egy könyvbe ennek a törvénynek az igéit elejétől végig,”

 

Józsué 1:10 Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak:”

 

Tábornok

 

Józsué 1:11  “11 Menjetek végig a táboron, és parancsoljátok meg a népnek a következőt: Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek itt a Jordánon, hogy bemenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet Istenetek, az Úr ad nektek birtokul.”

 

Józsué 1:16  “16 Azok pedig ezt válaszolták Józsuénak: Mindent megteszünk, amit parancsoltál, és megyünk mindenhová, ahová csak küldesz.”

 

Józsué 24:26  “26 Azután beírta Józsué ezeket a dolgokat az Isten törvényének a könyvébe. Majd fogott egy nagy követ, és odaállította az alá a cserfa alá, amely az Úr szent helyén volt.”

 

Bíró

 

1 Sámuel 3:20  “20 És megtudta egész Izráel Dántól Beérsebáig, hogy az Úr prófétájául rendelte Sámuelt.”

 

1 Sámuel 7:15   “15 Sámuel egész életében Izráel bírája volt.”

 

1 Sámuel 10:25   “25 Sámuel pedig kihirdette a népnek a király jogait, majd beírta egy könyvbe, és azt elhelyezte az Úr színe előtt. Azután hazaküldte Sámuel az egész népet.”

 

Király

 

2 Sámuel 5:3   “3 Megjelentek tehát Izráel összes vénei a király előtt Hebrónban, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebrónban az Úr színe előtt, ők pedig fölkenték Dávidot Izráel királyává.”

 

2 Sámuel 5:4   “4 Harmincesztendős volt Dávid, amikor királlyá lett, és negyven esztendeig uralkodott.”

 

2 Sámuel 23:1   Ezek voltak Dávid utolsó szavai: Így szól Dávid, Isai fia, így szól a magasra emelt férfi, Jákób Istenének felkentje, Izráel énekeinek kedveltje:”

 

2 Sámuel 23:2  “2 Az Úr lelke beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen.”

 

Királyi leszármazott

 

Zofóniás 1:1  Az Úr igéje szólt Zofóniáshoz, Kúsi fiához, aki Gedaljá fia, aki Amarjá fia, aki Hizkijjá fia volt, Jósiásnak, Ámón fiának, Júda királyának az idejében.”

 

Proféták

 

Jeremiás 1:1-5   Jeremiásnak, Hilkijjá fiának a beszédei, aki a Benjámin földjén, Anátótban lakó papok közül való volt.

2 Őhozzá szólt az Úr igéje Jósiásnak, Ámón fiának, Júda királyának az idejében, uralkodása tizenharmadik évében,

3 továbbá Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának az idejében, egészen Cidkijjának, Jósiás fiának, Júda királyának a tizenegyedik esztendejéig, Jeruzsálem fogságba viteléig, ami az ötödik hónapban történt.

4 Így szólt hozzám az Úr igéje:

5 Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.”

Apostolok cselekedetei 28:25  “25 Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, s ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: „Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról,”

 

Papot

 

Ezékiel 1:3  “3 szólt az Úr igéje Ezékiel paphoz, Búzi fiához, a káldeusok országában, a Kebár folyó mellett, és megragadta őt ott az Úr.”

 

Miniszterelnök

 

Dániel 2:48   “48 Akkor a király nagy méltóságra emelte Dánielt, sok és nagy ajándékot adott neki, majd Babilon város kormányzójává és a babiloni bölcsek elöljárójává tette.”

 

Dániel 6:1-3   “6 A méd Dárius pedig elfoglalta az országot hatvankét esztendős korában. 2 Dárius úgy látta jónak, hogy országa vezetésére százhúsz kormányzót nevezzen ki. Az egész országban voltak ilyenek.

3 Ezek fölé pedig három főkormányzót rendelt, közülük az egyik Dániel volt. A kormányzók nekik adtak számot, hogy a királyt semmi kár ne érje.”

Dániel 7:1   Babilónia királyának, Bélsaccarnak uralkodása első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekvőhelyén. Az álmot leírta, és a főbb dolgokat elmondta.”

 

Írók

 

Ezsdrás 7:1-6  “Ezsdrás Jeruzsálembe érkezik

7 Ezek után az események után Artahsasztá perzsa király uralkodása alatt Ezsdrás, Szerájá fia, aki Azarjá fia, aki Hilkijjá fia,

2 aki Sallúm fia, aki Cádók fia, aki Ahitúb fia,

3 aki Amarjá fia, aki Azarjá fia, aki Merájót fia,

4 aki Zerahjá fia, aki Uzzi fia, aki Bukki fia,

5 aki Abisúa fia, aki Fineás fia, aki Eleázár fia, aki pedig Áron főpapnak volt a fia,

6 ez az Ezsdrás eljött Babilóniából. Ő írástudó volt, jártas Mózes törvényében, amelyet Izráel Istene, az Úr adott. A király pedig teljesítette minden kérését, mert vele volt Istenének, az Úrnak az ereje.”

Ezsdrás 7:11  “Artahsasztá király utasításai

11 Ez annak a levélnek a szövege, amelyet Artahsasztá király adott Ezsdrásnak, az írástudó papnak, aki írástudó volt, jártas az Úr parancsolatainak az igéiben és rendelkezéseiben, amelyeket Izráelnek adott:”

Bírósági tisztviselőt

 

Nehémiás 1:1   “Nehémiásnak, Hakaljá fiának a története. A huszadik esztendő Kiszlév havában történt, amikor Súsán várában voltam,”

 

Nehémiás 2:1  “Nehémiás engedélyt kap a hazatérésre

2 Artahsasztá király uralkodásának huszadik évében a Niszán hónapban történt: bor volt előttem, fölvettem a bort, és odanyújtottam a királynak. Nem szoktam szomorú lenni előtte,”

Pásztort

 

Ámósz 1:1 Ámósz beszédei, aki a tekóai pásztorok közé tartozott. Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának, és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt.”

Adóbeszedőt

 

Máté 9:9   Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felkelt, és követte őt.”

 

Halászt

 

Máté 4:18-21   Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak.

19 Így szólt hozzájuk: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.”

20 Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt.

21 Miután tovább ment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, a Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hajóban atyjukkal, Zebedeussal együtt rendezték hálóikat, és őket is elhívta.”

Ügyvéd

 

Apostolok cselekedetei 21:40   “40 Miután ő megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így kezdett beszélni:”

 

Apostolok cselekedetei 22:1-4  “Pál beszéde a néphez

22 „Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek.”

2 Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek. Aztán így folytatta:

3 „Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel; Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és én is így rajongtam Istenért, ahogyan ma ti mindnyájan.

4 E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat is, meg nőket is.”

Orvos

 

Kolossé 4:14  “14 Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos és Démász.”

 

Lukács 1:3   “3 magam is jónak láttam, hogy miután eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, sorjában megírjam azokat neked, nagyrabecsült Teofilus,”

 

Ihlet

 

A Biblia minden íróit Isten ereje buzdította arra hogy írjanak, Istentől kapva az erre szükséges ihletet is.

 

2 Timóteus 3:16   “16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;”

 

2 Péter 1:21   “21 mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.”

 

Apostolok cselekedetei 28:25   “25 Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, s ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: „Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról,”

 

Isten által ihletett vagy inspirált

 

János 20:22   “22 Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyetek Szentlelket!”

 

A Mózes által írt ígéket sokszor az angyalok személyesen diktálták neki.

 

4 Mózes 12:6-8  “6 Az Úr ezt mondta: Halljátok meg beszédemet: Ha van az Úrnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, álomban beszélek hozzá.

7 De nem ilyen Mózes, a szolgám! Őrá az egész házam van bízva!

8 Szemtől szemben beszélek vele, világosan, nem rejtélyesen, az Úr alakját is megpillanthatja. Hogy mertetek hát beszélni szolgám, Mózes ellen?!”

5 Mózes 31:14   “További intézkedések és intések

14 Azután ezt mondta Mózesnek az Úr: Közel van már az az idő, amikor meg kell halnod. Hívd ide Józsuét, és álljatok meg a kijelentés sátrában, mert megbízást akarok neki adni. Odament tehát Mózes és Józsué, és megálltak a kijelentés sátrában.”

5 Mózes 31:19   “19 Most pedig írjátok le ezt az éneket! Tanítsd meg rá Izráel fiait, add a szájukba, mert ez az ének lesz a tanúm Izráel fiaival szemben.”

 

5 Mózes 31:22  “22 Mózes leírta azon a napon ezt az éneket, és megtanította rá Izráel fiait.”

 

Sokan ébren, látomas formájában kapták az ihletet.

 

2 Sámuel 7:17   “17 Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal.”

 

2 Krónikák 32:32   “32 Ezékiás egyéb dolgai és kegyes tettei meg vannak írva Ézsaiás prófétának, Ámóc fiának a látomásában, meg a Júda és Izráel királyairól szóló könyvben.”

 

Habakuk 2:2   “2 Az Úr szólt is, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni!”

Mások aludva, álom formájában kapták az ihletet.

 

Dániel 7:1   “Babilónia királyának, Bélsaccarnak uralkodása első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekvőhelyén. Az álmot leírta, és a főbb dolgokat elmondta.”

 

Dániel 7:2  “2 Ezeket mondta el Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert.”

 

Dániel 7:7   “7 Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, rémületes és rendkívül erős volt. Igen nagy vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt.”

 

Az írók nem mindig értették azt amit írtak.

 

Dániel 12:8   “8 Hallottam ugyan, de nem értettem, ezért megkérdeztem: Uram, mi lesz végül mindebből?”

 

1 Péter 1:10-12   “10 Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak,

11 kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést a Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről, és az ezeket követő dicsőségről.

12 Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.”

Isten ihlete alatt Mózes megirja az első könyvét körűlbelől 11 régebbi íratot felhasználva ami kőre vagy agyagra volt írva. Minden írat végén azonosítva van ezen íratok írója is. Az írók jelentéseket tesznek azokból az időkből.

1 Mózes 2:4  “4 Ez a menny és föld teremtésének a története. Az első ember az Éden kertjében

4 Amikor az Úristen a földet és a mennyet megalkotta,”

1 Mózes 5:1  “Sét utódai Nóéig

5 Ez Ádám nemzetségének könyve. Amikor Isten embert teremtett, Istenhez hasonlóvá alkotta.”

1 Mózes 5:2  “2 Férfivá és nővé teremtette, megáldotta, és embernek nevezte őket teremtésük napján.”

 

1 Mózes 6:9  “Az özönvíz Nóé bárkát épít

9 Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé.”

1 Mózes 10:1  “Nóé utódai 

10 Ezek Nóé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek a leszármazottai, mert fiaik születtek az özönvíz után.”

 

1 Mózes 11:10  “Sém nemzetsége

10 Ez Sém nemzetsége: Sém százéves volt, amikor Arpaksadot nemzette, két évvel az özönvíz után.”

1 Mózes 11:27  “27 Ez Táré nemzetsége: Táré nemzette Abrámot, Náhórt és Háránt. Hárán nemzette Lótot.”

 

1 Mózes 25:12  “Izmael nemzetsége

12 Ez Ábrahám fiának, Izmaelnek a nemzetsége, akit az egyiptomi Hágár, Sára szolgálója szült Ábrahámnak.”

1 Mózes 25:19  “Izsák fiai: Ézsau és Jákób

19 Ez Izsáknak, Ábrahám fiának a nemzetsége: Ábrahám nemzette Izsákot.”

1 Mózes 36:1  “Ézsau nemzetsége

36 Ez Ézsau, azaz Edóm nemzetsége:”

1 Mózes 36:9  “9 Ez a Széír-hegyen lakó Ézsaunak, Edóm ősatyjának a nemzetsége:”

 

1 Mózes 37:2  “2 Ez Jákób nemzetségének a története: Amikor József tizenhét éves lett, testvéreivel együtt a nyájat legeltette, és ő volt a bojtár Bilhának és Zilpának, apja feleségeinek a fiai mellett. József rossz híreket hordott róluk az apjuknak.”

 

Ezen dolgok ertelmezését Istentől kell várni.

 

1 Mózes 40:8   “8 Ők azt felelték neki: Álmot álmodtunk, de nincs, aki megfejtse. József ezt mondta nekik: Istennél van a megfejtés. Beszéljétek csak el nekem!”

 

Dániel 2:27   “27 Dániel így válaszolt a királynak: A titkot, amelyet a király kérdezett, bölcsek, varázslók, mágusok és csillagászok nem tudják megfejteni a királynak.”

 

Dániel 2:28   “28 De van Isten a mennyben, aki a titkokat feltárja. Ő azt tudatta Nebukadneccar királlyal, hogy mi fog történni az utolsó napokban. A te álmod és az a látomás, amelyet fekvőhelyeden láttál, ez volt:”

 

Isten általa elhatározott időben adja ezen értelmezéseket az emberiségnek.

 

Habakuk 2:2  “2 Az Úr szólt is, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni!”

 

Habakuk 2:3  “3 Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”

Dániel 12:9  “9 Ő így válaszolt: Menj el, Dániel, mert ezek az igék le vannak zárva, és le vannak pecsételve a végső időkig.”

 

Dániel 12:10  “10 Sokan megtisztulnak, fehérek és kipróbáltak lesznek, a bűnösök pedig bűnösök maradnak. A bűnösök közül senki sem érti meg, de az okosok megértik.”

 

A Biblia továbbítása és megtartása

 

Jehova Isten vigyázott arra hogy ígéje pontosan meg legyen tartva.

 

Ézsaiás 40:8  “8 Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.”

 

1 Péter 1:25  “25 de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.”

 

A frigyláda vagy a szövetség ládája mellett volt tartva amióta megkezdték ennek írását.

 

5 Mózes 31:26   “26 Fogjátok ezt a törvénykönyvet, és tegyétek Isteneteknek, az Úrnak a szövetségládája mellé, hogy ott tanúskodjék ellened.”

 

1 Sámuel 10:25   “25 Sámuel pedig kihirdette a népnek a király jogait, majd beírta egy könyvbe, és azt elhelyezte az Úr színe előtt. Azután hazaküldte Sámuel az egész népet.

 

A papok használták Jósafát uralkodása alatt.

 

2 Krónikák 17:9   “9 Tanítottak tehát Júdában, náluk volt az Úr törvénykönyve is, amikor bejárták Júda valamennyi városát, tanítva a népet.”

 

Kr. e. 642-ben Jósiás uralma alatt a könyvet templomokban lehetett megtalálni

 

2 Királyok 22:3   “3 Jósiás király tizennyolcadik évében történt, hogy a király elküldte Sáfán kancellárt, aki Acaljáhú fia, Mesullám unokája volt, az Úr házába ezzel a megbízással:”

 

2 Királyok 22:8  Egyszer csak így szólt Hilkijjá főpap Sáfán kancellárhoz: Ezt a törvénykönyvet találtam az Úr házában! És odaadta Hilkijjá a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el.”

 

2 Királyok 22:10   “10 Jelentette Sáfán kancellár a királynak azt is, hogy Hilkijjá főpap egy könyvet adott át neki, és felolvasott belőle Sáfán a királynak.”

 

A könyv megtartása Kr. e. 607-be a száműzetés ideje alatt.

 

Dániel 9:2   “2 az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az Úr igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött.”

 

A Kr.e. 537-ben visszatért száműzötteknek Ezsdrás felolvasta ezt a könyvet.

 

Nehémiás 8:8   “8 Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.”

 

Jézus és apostolai használták

 

Lukács 4:17-21  “17 Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva:

18 „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat,

19 és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”

20 Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött;

21 ő pedig szólni kezdett hozzájuk: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.”

2 Péter 3:15   “15 A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint -,”

 

2 Péter 3:16  “16 szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.”

Fordítások formájában is tartósítva volt a könyv ahoz, hogy az egéssz vilagra szóló hirdető munkát elősegítse.

 

Máté 28:19  “19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,”

 

Máté 28:20  “20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

 

Apostolok cselekedetei 1:8  “8 Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”

 

Nem kell Isten igéje hejjet a hagyományokra öszpontosítani. A hagyomanyok nincsenek ezzel öszhangban.

 

Máté 15:1-9   Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták:

2 „Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket.”

3 Ő így válaszolt nekik: „Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?

4 Mert Isten ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.

5 Ti pedig így tanítotok: Ha valaki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek, azt ebben az esetben nem köti a parancsolat, hogy tisztelje apját és anyját.

6 Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért.

7 Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás:

8 Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem.

9 De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.”

 

Semmilyen igazságot nem lehet találni azon emberek beszédében akik a Biblia ellensegei.

 

Ézsaiás 8:19 Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett?”

 

Ézsaiás 8:20   “20 A törvényre és intelemre figyeljetek! Hiszen ők olyan dolgokról beszélnek, amelyeknek nincs jövője.”

 

Szigorúan tilos Isten igéjéhez hozzátenni.

 

5 Mózes 4:2  “2 Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek.”

 

Példabeszédek 30:5  “5 Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek.”

 

Példabeszédek 30:6   “6 Ne tégy hozzá szavaihoz semmit, mert megcáfol, és hazugságban maradsz!”

 

Jézus, Isten írott igéjét használta, hogy Sátán hamis értelmezéseit lerombolja.

 

Máté 4:4  “4 Ő így válaszolt: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”

 

Máté 4:7  “7 Jézus ezt mondta neki: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!”

 

Máté 4:10  “10 Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”

 

Jézus életét adta Isten Igéje védelmezésében.

 

János 5:39  “39 Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot,”

 

János 5:46   “46 Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő.”

 

János 5:47   “47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?”

 

Jézus arra buzditotta a vallásos vezetőket, hogy hidjenek Isten ígéjében.

 

Lukács 22:37  “37 Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: És a bűnösök közé sorolták. Mert ami felőlem elrendeltetett, az most beteljesedik.”

Jézus fontosabbnak tartotta Isten írott igéjét mint a zsidó rabbik iskoláit.

 

Lukács 24:27  “27 És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.”

 

Lukács 24:44  “44 Majd így szólt hozzájuk: „Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.”

 

Lukács 24:45  “45 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat,”

 

Máté 16:6  “6 Jézus így szólt hozzájuk: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!”

 

Máté 16:12  “12 Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától.”

 

A hagyomány örző emberek Krisztus követoinek üldözöivé válltak.

 

Galata 1:13   “13 Mert hallottátok: milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt.”

 

Galata 1:14  “14 És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.”

 

Pál apostol a vallásos hagyományok ellen szólt.

 

Kolossé 2:8   “Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik.”

Galata 1:7-9   “7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.

8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!

9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!”

Pál apostol idejében a keresztények dicsérve voltak azért mert Isten ígéjében keresték Pál beszédének hitelességét.

 

Apostolok cselekedetei 17:10  A testvérek pedig még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába.”

 

Apostolok cselekedetei 17:11  “11 Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok.”

 

Péter apostol mindig Isten írott ígéjére probalta felhívni halgatói figyelmét.

 

1 Péter 1:25  “25 de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.”

 

2 Péter 1:19  “19 Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.”

 

2 Péter 2:1  “De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.”

 

2 Péter 3:1   “3 Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat,”

 

2 Péter 3:2  “2 hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai, és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai.”

 

A Biblia az igazi tudománnyal öszhangban áll.

 

1 Timóteus 6:20  “Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől,”

1 Timóteus 6:21  “21 amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. A kegyelem veletek!”

 

Titusz 1:9  “9 aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.”

 

Megtalálható benne az, hogy a föld az űrben lebeg.

 

Jób 26:7   “7 Ő terjesztette ki északot a kietlenség fölött, megerősítette a földet a semmiség fölött.”

 

Bemutatja azt, hogy a Föld formája kerek.

 

Példabeszédek 8:27-29  “27 Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött.

28 Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai,

29 amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait,”

Ézsaiás 40:22  “22 Az, aki ott trónol a föld pereme fölött, melynek lakói csak sáskáknak tűnnek, az eget fátyolként teríti ki, kifeszíti, mint lakósátrat.”

 

Beszél az ember keringési rendszeréről.

 

Prédikátor 12:5-7  “5 Még egy kis emelkedőtől is félnek, és ijedeznek az úton. A mandulafa kivirágzik, a sáska nehezen vonszolja magát, és mit sem ér a fűszer, mert elmegy az ember örök otthonába, és az utcán körös-körül siratók járnak.

6 Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba.

7 A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.”

Karanténbetegségeket mutat be.

 

3 Mózes 15:3   “3 Ez a teendő tisztátalanságával, ha folyása van: akár állandó testének a folyása, akár lappang testében a folyás, tisztátalanság az.”

 

3 Mózes 13:9-11  “9 Ha poklos kiütés támad egy emberen, vigyék el a paphoz.

10 Ha a pap úgy látja, hogy fehér daganat van a bőrön, és az a szőrt fehérré változtatta, a daganatban pedig vadhús van,

11 akkor idült poklosság az a bőrén, mondja ki tehát a pap, hogy tisztátalan. Ne is különítse el, mert tisztátalan.”

3 Mózes 13:21  “21 De ha a pap úgy látja, hogy nincs benne fehér szőr, és nincs mélyebben a bőrnél, sőt meghalványodott, akkor különítse el a pap hét napig.”

 

Máté 4:24  “24 El is terjedt a híre egész Szíriában, és hozzá vitték a sokféle betegségtől és kíntól gyötört szenvedőket, a megszállottakat, holdkórosokat és bénákat, és meggyógyította őket.”

Igaz kémiai ismeretekről számol be.

 

Jób 28:17   “17 Nem ér föl vele az arany és az üveg, aranyékszerekért sem cserélhető.”

 

Példabeszédek 25:20  “20 Mint aki leveti ruháját hideg időben, vagy mint aki ecetet kever lúggal, olyan az, aki a rosszkedvű ember előtt dalol.”

 

Jób 28:2  “2 A vasat a földből hozzák elő, a rezet pedig kőzetből olvasztják.”

 

Ezékiel 22:18  “18 Emberfia! Izráel háza salakká lett számomra: a réz, az ón, a vas és az ólom a kemencében ezüstsalakká lett.”

 

Hitelessége: Isten Ígéje igaz és hazugoknak bizonyítja azokat akik ellenkeznek neki.

 

János 17:1  Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged,”

 

János 17:17  “17 Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.”

 

Zsoltárok 119:142  “142 Igazságod örökké igaz, és törvényed maradandó.”

 

Róma 3:4   “4 Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok, amint meg van írva: „Igaznak kell bizonyulnod beszédeidben, és győznöd kell, amikor perelnek veled.”

 

Példabeszédek 30:5  “5 Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek.”

 

Példabeszédek 30:6  “6 Ne tégy hozzá szavaihoz semmit, mert megcáfol, és hazugságban maradsz!”

 

A Biblia írói nyíltan beszélnek az általuk elkövetett hibákról is.

 

4 Mózes 20:12  “12 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek bennem, és nem tartottatok szentnek Izráel fiai előtt, nem vezethetitek be ezt a gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok.”

 

5 Mózes 31:25-27  “25 ezt parancsolta Mózes a lévitáknak, akik az Úr szövetségládáját hordozták:

26 Fogjátok ezt a törvénykönyvet, és tegyétek Isteneteknek, az Úrnak a szövetségládája mellé, hogy ott tanúskodjék ellened.

27 Mert én tudom, milyen lázadó és kemény nyakú vagy. Hiszen már most lázadók lettetek az Úrral szemben, amikor még köztetek élek, mi lesz akkor a halálom után?!”

Jónás 1:1-3  Így szólt az Úr igéje Jónáshoz, Amittaj fiához:

2 Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre!

3 El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. Elment Jáfóba, talált ott egy hajót, amely Tarsísba készült. Kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt, hogy a rajta levőkkel Tarsísba menjen az Úr elől.”

Máté 26:73-75  “73 Kis idő múlva az ott álldogálók mentek oda, és így szóltak Péterhez: „Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a kiejtésed is árulkodik rólad.”

74 Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert.” És nyomban megszólalt a kakas.

75 Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.”

Nincs kísérlet megtévesztésre vagy kényszerítésre

Józsué 24:15  “15 De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!”

Nem kötelez arra, hogy elfogadjuk.

 

Ezékiel 3:11  “11 Menj oda fogságban élő néped fiaihoz, szólj hozzájuk, és mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr!… – akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele.”

 

Nem dicsőít embereket.

 

Ézsaiás 40:22  “22 Az, aki ott trónol a föld pereme fölött, melynek lakói csak sáskáknak tűnnek, az eget fátyolként teríti ki, kifeszíti, mint lakósátrat.”

 

Ézsaiás 40:23  “23 Semmivé teszi a fejedelmeket, a föld bíráit megsemmisíti.”

 

Zsoltárok 113:3-6  “3 Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az ÚR nevét!

4 Magasan fölötte van az ÚR mindennépnek, dicsősége fölötte van az egeknek.

5 Ki hasonlítható Istenünkhöz, az ÚRhoz, aki a magasban lakik,

6 és a mélybe néz, az égre is, a földre is?”

Az időbeliek elfogadták és igaznak nyilvánitották a csodák leírásait.

 

2 Mózes 15:1-18  Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Énekelek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett.

2 Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.

3 Az Úr vitéz harcos, az Úr: ez a neve.

4 A fáraó szekereit és hadát tengerbe vetette, válogatott harcosai a Vörös-tengerbe fúltak.

5 Mélység borította be őket, kőként merültek az örvénybe.

6 Jobbod, Uram, erőtől dicső, jobbod, Uram, ellenséget zúz szét.

7 Nagy fenséggel söpröd el támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint a tarlót.

8 Haragod szelétől tornyosult a víz, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében.

9 Üldözöm, elérem! – mondta az ellenség. Zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtuk. Kirántom kardomat, kezem kiirtja őket.

10 Ráfújtál szeleddel, a tenger elborította őket. Elmerültek, mint ólom a hatalmas vízben.

11 Ki olyan az istenek között, mint te vagy, Uram? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő.

12 Kinyújtottad jobbodat, föld nyelte el őket.

13 Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted szent legelődre.

14 Népek hallják, s megremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói.

15 Megzavarodnak majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbe esik Kánaán minden lakosa.

16 Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél.

17 Beviszed, és elülteted őket tulajdon hegyeden, melyet lakhelyül készítettél, Uram, a szent helyen, Uram, mit kezed tett szilárddá.

18 Az Úr uralkodik örökkön örökké!”

Lehetetlen az, hogy egy tökéletlen ember csak úgy kitalálja a Bibliában, Isten által adott üzenetet.

 

Róma 11:33  “Isten bölcsességének dicsérete

33 Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!”

Róma 11:34  “34 Ugyan „ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává?”

 

5 Mózes 32:4  “4 Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő.”

 

Ézsaiás 55:8  “8 Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.”

 

Ézsaiás 55:9  “9 Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”

 

Tökéletes megoldásokal szolgál minden generácio problémáira

 

János 4:14  “14 de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

 

János 6:35  Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.”

 

2 Timóteus 3:15-17  “15 mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által.

16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;

17 hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”

Írói nem fanatikusok voltak mivel logikus bizonyitékokkal támasztották alá hitüket.

 

Ézsaiás 1:18-20  “Isten ítélettel tisztítja meg népét

18 Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondja az Úr. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.

19 Ha készségesen hallgattok rám, élhettek az ország javaival.

20 De ha vonakodva elpártoltok tőlem, fegyver pusztít el titeket. Az Úr szája szólt.”

Az emberek nem tudnak előre megjövendölni eseményeket, de Isten képes ezt megtenni

 

Példabeszédek 27:1  “Ne dicsekedj a holnappal, hanem munkálkodj érte!

27 Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap!”

Ézsaiás 46:9  “9 Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más, Isten vagyok, nincs hozzám hasonló!”

 

Ézsaiás 46:10  “10 Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik.”

 

János 14:29  “29 Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek.”

 

A Bibliai profeciák igaznak bizonyúltak, tehát Istentől származnak.

 

Mikeás 5:2  “2 Csak annyi időre szolgáltatja ki őket, amíg a szülő asszony szül, de megmaradó honfitársai hazatérnek Izráel fiaival együtt.”

 

Máté 2:1-6  “A napkeleti bölcsek imádják Jézust

2 Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe,

2 és ezt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

3 Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet.

4 Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak.

5 Azok ezt mondták neki: „A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta:

6 Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.”

Ézsaiás 7:14  “14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.”

 

Máté 1:20-23  “20 Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.

21 Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.”

22 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által:

23 „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.”

Zsoltárok 69:4 “4 Belefáradtam a kiáltozásba, kiszáradt a torkom, szemem elhomályosodott, míg Istenemre vártam.”

 

János 15:24  “24 Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is.”

 

János 15:25  “25 De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem, ok nélkül.”

 

Zsoltárok 22:16  “16 Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél.”

 

Lukács 23:33  “33 Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.”

 

Zsoltárok 16:10  “10 Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.”

 

Apostolok cselekedetei 2:29-31  “29 Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig.

30 De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára;

31 ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást.”

© Minden jog fenntartva